Két új magyar animációs sorozat is bemutatkozik a Veszprém-Balaton Filmpikniken

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: google
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin

A Balatonon láthatjuk először a Mitch-Match-et és a Naszreddin Hodzsa meséit

Szeptemberben első alkalommal tartják meg a Veszprém-Balaton Filmpiket, amely három napon át várja a magyar filmek szerelmeseit. Az élőszereplős alkotások mellett animációs filmek és sorozatok is szerepelnek a programban. Az idén 18 éves KEDD Stúdió kétórás összeállításában hat animációs sorozatukat is láthatjuk, amelyek közül a Naszreddin hodzsa történetei és a Mitch-Match most fog debütálni a közönség előtt.

A Naszreddin hodzsa meséi a 13. századi török bölcs, Naszreddin hodzsa tanmeséit dolgozza föl. Rendezője Gerdelics Miklós. A Kúnos Ignác turkológus gyűjtése alapján készült sorozat abszurd humora, a bolondos mester ügyetlenkedései, csínytevései gyerekeknek és felnőtteknek is egyaránt szórakoztatóak és tanulságosak lesznek. A Filmpikniken a sorozat első négy epizódját nézheti meg a közönség. 

Az Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza MATCHES című rövidfilmjén alapul a rendező Mitch-Match animációs sorozata. Főszereplője egy gyufaszál, aki minden epizódban játékos kalandokat él át, hogy aztán visszatérjen a gyufásdobozba. Az egy szál gyufa ezúttal a futball, karate és bűvészet témájában hív játékra és a fantázia szabadon engedésére. 

A Filmpikniken a KEDD Stúdió már jól ismert és nagy népszerűségnek örvendő sorozatait is láthatjuk. A legkisebbeket szólítja meg a Bogyó és Babóca – rendezte M. Tóth Géza és Antonin Krizsanics – , Bartos Erika szeretnivaló karaktereivel öt vidám epizódban találkozhatunk. A Dániel András Egy kupac kufli című mesekönyve alapján készült Kuflik négy epizódja a kicsit nagyobbakat kalauzolja az elhagyatott rétre: megtudhatjuk, milyen a kuflikkal egy jelmezbál és hogy mi az a csalózkajóhata. A mókás karakterek Jurik Kristóf és M. Tóth Géza rendezésében kelnek életre. Remek kalandokkal várja a gyerekeket Heim István sorozata, a Detti és Drót is: Detti képes megállítani az időt, kutyája pedig emberi nyelven beszélni. Borbolya, a kedves boszorkány mindig kisegíti a kis barátokat egy-egy nem várt ötlettel. Probléma nem marad megoldatlanul a Filmpikniken látható három részben sem.

Régi gyerekdalokat, mondókákat öltöztetett modern köntösbe a Nagy Tibor rendezte Dúdoló című sorozat, melyből szintén lepereg majd néhány epizód. A mindenki által ismerősen csengő dalokat a letisztult látványnak és ismétlődő versszakoknak köszönhetően játszva sajátíthatja el a legkisebb korosztály.

A kortárs animációs alkotások mellett egy régi klasszikussal, a János vitéz digitálisan felújított verziójával nosztalgiázhatunk. Az első egész estés magyar rajzfilmet Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára készítette el Jankovics Marcell, amelyre bemutatásának évében több mint másfél millióan váltottak jegyet, és máig hivatkozási pontnak számít. A Cserhalmi György hangján megszólaló történet hűen követi az eredeti hőskölteményét, képi világában pedig a néphagyomány, a szecesszió és a pop art ötvöződik.

KICSIKNEK, NAGYON! – A KEDD műhely kétórás mesefilmválogatása

Időpont és helyszín: szeptember 5. 11.00, Balatonfüred, Balaton mozi

Facebook-esemény

János vitéz

Időpont és helyszín: szeptember 4., 10:00, Balatonfüred, Balaton mozi

Facebook-esemény

Facebook Likebox