Már csak x nap!

X. Országos Rajzfilmünnep

2024. november 15-17.

Az ország egész területén, és még azon is túl

Az Országos Rajzfilmünnepről

Az Országos Rajzfilmünnep Magyarország egyetlen olyan animációfilmes fesztiválja, amely három nap alatt több száz helyszínen zajlik egyszerre. Célunk a rajz- és animációs filmek sokszínű kultúrájának, értékeinek közvetítése. Partnereink magyar és nemzetközi filmstúdiók, archívumok, animációs képzési helyek és filmforgalmazók, akikkel együtt a rajzfilmek széles palettáját mutatjuk be az érdeklődők számára.  A helyszíni szervezők a filmek kínálatából maguk válogathatják össze a mai és klasszikus filmek listáját, hiszen ők tudják a legjobban, hogy a közösség, amelyben élnek és dolgoznak, milyen alkotásokra kíváncsi. Minden évben bemutatjuk a magyar animáció egy-egy neves mesterének filmjeit, ezzel párhuzamosan a hazai filmstúdiók legfrissebb alkotásait és a hazai művészeti egyetemek animációs hallgatóinak munkáit is műsorra tűzzük. Az 2024-es, X. Országos Rajzfilmünnep fókuszában a „Népek meséi” tematika áll.

Az Országos Rajzfilmünnep speciális, háromnapos közösségi kulturális esemény, amely nem egyetlen helyszínre vár kevés érdeklődőt, hanem a saját lakóhelyén szólít meg sokakat. A hagyományteremtő szándékkal 2011-ben útjára indított Országos Rajzfilmünnephez az elmúlt években egyre szélesebb körben csatlakoztak települések, városrészek. 2022-ben Magyarországon és Erdélyben 109 település 140 helyszínén, 600 vetítésen és 200 kísérőprogramon közel 28 000 látogató vett részt.

A rendezvényhez bármilyen nyilvános filmvetítést biztosítani tudó intézmény csatlakozhat:

  • Művelődési házak, könyvtárak
  • Iskolák, óvodák
  • Mozik
  • Művészeti egyesületek
  • Könyvesboltok és kávézók
  • Közösségi terek.

A vetítések mellett minden helyszín szervezőinek lehetősége van arra is, hogy helyi kulturális kezdeményezéseknek, produkcióknak (bábelőadás, rajzverseny, gyerek zenei együttesek, néptánc stb.) is megjelenést biztosítson a Rajzfilmünnep programjai között.

Széles körben vonjuk be a kulturális szervezőket, bátorítjuk a helyszíni kezdeményezéseket, hogy csatlakozzanak a programhoz. Nagyvárosoktól a kisebb településekig várjuk a helyszínek jelentkezését, amelyekkel közösen izgalmas és tartalmas programokat valósíthatunk meg.

A fesztivál során lehetőség nyílik nyereményjátékok, pályázatok kiírására.

Az Országos Rajzfilmünnep szervezője összehangolt, egységes online kommunikációval és minden helyszín számára egyéni plakátokkal, molinókkal segíti a közönség tájékoztatását.

A X. Országos Rajzfilmünnep időpontja: 2024. november 15-17.

ÜNNEPELJÜK EGYÜTT A RAJZFILMEKET!

Részletes információk a csatlakozó helyszínek számára a Helyszíneknek menüpont alatt érhetők el.

A X. Országos Rajzfilmünnepre jelenleg előregisztráció folyik az Előregisztráció menüpont alatt.

A már csatlakozott helyszínek listája a Helyszínek menüpontban található.

Az Országos Rajzfilmünnep csapata

  • Szabó Gergő - programigazgató
  • Kristófné Ördögh Andrea - projektmenedzser
  • Gáspárné Balogh Annamária - pénzügyi vezető

Hírek

PÁLYÁZATI ELŐREGISZTRÁCIÓS FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI ELŐREGISZTRÁCIÓS FELHÍVÁS

2024. november 15. és 17. között immár 10. alkalommal rendezzük meg az Országos Rajzfilmünnepet.

Részletek
Elkezdődött a X. Országos Rajzfilmünnep szervezése
Elkezdődött a X. Országos Rajzfilmünnep szervezése

A 2011. óta évente megrendezésre kerülő Országos Rajzfilmünnep idén, 2024-ben november 15. és 17. között kerül megrendezésre.

Részletek
A 2022-es rajzfilmünnep sikereiről
A 2022-es rajzfilmünnep sikereiről

2022-ben került megrendezésre kilencedik alkalommal az Országos Rajzfilmünnep. Az egyre népszerűbb esemény ...

Részletek