Rólunk

Országos Rajzfilmünnep

A KEDD, Magyarország egyik legsikeresebb animációs műhelye ötödször rendezi meg az Országos Rajzfilmünnepet 2017. november 3-5-ig. A szervezést már elkezdtük és örömmel fogadunk jelentkező helyszíneket és bármilyen kérdéssel bátran forduljanak hozzánk a lap alján található elérhetőségek egyikén!

2011-ben a Rajzfilmünnep keretében 21 városban, 27 helyszínen voltak elérhetőek a vetítések és gyerekprogramok, 2013-ban már 37 városban, 2016-ban pedig 40 városban, 49 helyszínen biztosítottunk szórakozást a családoknak.

A filmes programban magyar és nemzetközi, klasszikus és kortárs művek szerepelnek, olyan egész estés, vagy rövid animációs filmek, melyek meghatározóak az animációs műfaj területén.

Sok helyszínen a vetítések mellett számos program várja a látogatókat: kiállítás, rajzfilmünnepi kvízjáték értékes nyereményekkel, kézműves foglalkozás, pályázat és sok-sok más, vidám élmény!

A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatja.

Az Országos Rajzfilmünnep a legkisebb gyerekektől a pályaválasztás előtt fiatalokig, a legkülönbözőbb korosztályok számára kínálja a közösségi filmnézés élményét. A hazai animációs műhelyek alkotásainak bemutatásával szeretnénk tenni azért is, hogy megnyerjük a szakma számára a tehetséges vidéki és fővárosi fiatalokat.

Az Országos Rajzfilmünnep csapata:

Bakonyvári Lillaprojekt vezető (lilla@kedd.net)

Charlotte Symmons, fesztiválszervező (charlotte@kedd.net)

A Rajzfilmünnep alapítója:

M.Tóth Géza, a KEDD Animációs Stúdió vezetője

Szervező: KEDD Animációs Stúdió

Főtámogató: Nemzeti Kulturális Alap 

További elérhetőségek:

kapcsolat@rajzfilmunnep.hu

+36 70 385 5927

Hivatalos oldalaink:

https://rajzfilmunnep.hu

https://www.facebook.com/OrszagosRajzfilmunnep

Facebook Likebox